Lázár János arcát sokáig nem lehet majd elfelejteni. Az Alkotmánybíróságról beszélt a kamerába, és kurtán közölte: szűkíteni fogják azonmód az intézmény hatáskörét, és igen, ez azt is jelenti, annyi az MSZP népszavazási kezdeményezésének is. Na. Azt mégsem mondhatta a taláros testület vétójára: Lefejellek köcsög!
Most, hogy a nép úgy tűnik nem fog tudni népszavazni arról ami hárommillió választót közvetlenül érint, vázoljuk sebtében mi a nagy helyzet ezzel. Először is nézzük meg az első lépcsőt, azt, hogy a Fidesz elvesz havonta és fejenként hárommillió embertől ( a munkavállalók többségétől ! ) tízezer forintot. Mindezt 14 hónapon keresztül. Meg tudom állni röhögés nélkül, hogy mindezt az a párt teszi, amelyik 14. havi nyugdíjat ígért a szépkorúaknak, azoknak akiket egymás között csak nyuggereknek hívnak. Erre már ugyan ki emlékszik, de a tizennégyes szám úgy látszik még rémlik nekik, igaz nem ad, hanem lop. És, ha már lop, akkor rögtön durván 420 milliárd forintot nyúl le a dolgozó magyar néptől. Kicsire nem ad. De miért lopás ez, ha az állam annyira vigyáz ránk, hogy még Selmeczi Gabriellát is kirendelte a védelmünkre? Selmeczivel amúgy nincs nagy baj, a kiflimet is megosztanám vele, az a baj, hogy a Fidesz megnyilvánulásaiból világosan kitűnik: ezt a pénzt többé nem látjuk.
Kiszivárogtatott hírek szerint a kormány ugyan gőzerővel serénykedik az egyéni számlák kidolgozásán az állami nyugdíjrendszer keretén belül, de jó, ha tudjuk: ez lópikulát sem ér. Azért nem ér semmit, mert amikor szükségünk lenne az egyéni számlánkon jóváírt összegre, pont az fog hiányozni belőle, amit most elvesznek: a pénz. Arra jó lesz persze, hogy tudjuk mennyi járna, de járni csak a szánk fog. Egy mai pályakezdő negyven év múlva hivatkozhat majd Selmeczire, rosszabb esetben Szíjjártóra, de ki emlékszik akkor már rájuk? És mennyit fog érni a szavuk? ( Egyáltalán: ma mennyit ér? ) A ma pályakezdőjének negyven év múlva annyi nyugdíja lesz, amennyire az akkori államnak telik. Elég megnézni, hogy nyugdíjügyben a szabályozás mennyit változott az elmúlt tizenhárom évben a különböző kormányok alatt, hogy belássuk: az állami garancia Fidesz nélkül sem ér sokat, a Fidesszel pedig biztosan kevesebbet ér.
Orbánék azonban nem álltak meg félúton, második lépcsőben betámadták a magánnyugdíjpénztárakat is. Kicsinykét emelték a tétet: úgy néhány ezer milliárddal (!). Valójában erre fáj a foguk, ennyi pénz minden gondjukat megoldja. Azzal, hogy az állami rendszerbe akarják visszacsábítani a munkavállalókat, azzal ráteszik a kezüket erre az irdatlan mennyiségű pénzre.
A mi pénzünkre, hárommillió sorstársam pénzére. Ez most cca. 2700 milliárd forint, és nem virtuális pénz, mint a svéd modellben. Valódi, örökölhető megtakarítás. Az most mindegy, hogy a Fidesz avisszaáramló pénzből az államadósságot csökkenti. Helyes cél sem szentesítheti az eszközt: az államosítást. Pontosítok: a kártalanítás nélküli államosítást, mert erről van szó. És az egészben ez a legnagyobb szemétség. A Fidesz ( legalábbis a mai ) harminc – negyven év múlva már sehol sem lesz, visszafizetni nem ő fog, ha egyáltalán maradna pénz a visszafizetésre. De mint láttuk, nem fog. A kötelező magánnyugdíj-pénztári rendszert pont az a felismerés hozta létre, hogy ha nem kezdünk el most takarékoskodni, akkor biztosan nem lesz harminc – negyven év múlva normális mértékű nyugdíjra pénz. Ezért volt ( lenne ) érdemes vállalni a nagyobb államháztartási hiányt: a következő nemzedékért. De ezt a nemzedéket Orbánék most cserbenhagyják. Nem elvi okokból, hanem a pénzért. Kisemmizik őket, aztán azt mondják: csináljatok, amit akartok. Ezt hívja a Fidesz szabadságnak.
Ezt azért sokan nem gondolták volna. Oszkó Péter is belátta: tévedett. Mit mondhatott volna? Úriember ilyet nem mond: Lefejellek köcsög!
