Elnök Úr!
Tisztelt Ház!
Pedig olyan jól kezdődött minden! Tavaly júliusban a Fidesz frakcióvezetője, Lázár János kijelölte a határokat, egyebek mellett leszögezte: a Fidesz és a KDNP frakciószövetsége soha, semmilyen körülmények között nem fog olyan törvényeket támogatni, amelyek megsarcolják a kispénzű embereket, legyen olyan a gazdaságpolitika, ahol csak azok viselik a terheket, akiknél van pénz.
Hát, jelentem, ezt jól elszúrták.
Épp egy hete észlelte Orbán Viktor miniszterelnök, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanácsban kötött megállapodás ellenére - idézem -: "Számos helyről érkeztek hírek a kormányhoz arról, hogy az új adórendszer következtében a piacon, a magángazdaságban bércsökkentést tapasztaltak. Ezt a helyzetet nem fogadhatjuk el." Az utolsó mondattal maradéktalanul egyetértek.
Van azonban néhány, megválaszolásra váró kérdés.
Rögtön az első: akkor miért csinálták? Miért vezettek be olyan adótörvényt, ahol azok járnak jól, akik többet keresnek, mint 300 ezer forint? Ellentétben az ígéretekkel, önök olyan törvényt támogattak, ahol azok viselik a terheket, akiknél nincs pénz, és nem csupán a magángazdaságban, hanem bizony a közszférában is.
Végül is nem kell csodálkozni azon, hogy a kormány nem tudja, mit csinál. Itt van rögtön Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője, aki csak a vagyonnyilatkozata leadásakor észlelte, hogy jócskán beverte a fejét a bérplafonba, mivel hónapok óta 2,2 millió forintot keres. Nem tűnt fel neki. És nem is tartja pofátlanságnak. Hát csoda, hogy nem tudják, 2 millió 700 ezer munkavállaló pénze hogy alakult?
És itt érkeztünk el a második kérdéshez: mit csinál egy kormány, ha nagy sokára miniszterelnöke észreveszi, hogy olyan adópolitikát folytat, ami elvesz a kispénzű emberektől, hogy több százezer forintot adjon azoknak, akik észre sem veszik, hogy milyen sokat keresnek? Az ember azt hinné, hogy ilyenkor a kormány átdolgozza az adórendszert, és igazságossá teszi úgy, ahogy ezt az MSZP javasolta.
A mi kormányunk azonban nem ilyen. A mi kormányunk ilyenkor szól Rogán Antalnak, hogy nincs-e véletlenül egy akciócsoportja. Vanni persze van, csakhogy mi végre - kérdezték azonnal az Országos Érdekegyeztető Tanács munkaadói és munkavállalói oldalának képviselői.
Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára kifejtette, hogy a 4-6 százalékos béremelés csak egy ajánlás, amelynek csak különböző peremfeltételek esetén van létjogosultsága. Ő, ellentétben a kormánnyal, pontosan tudta, mit írt alá. A megállapodás tartalmazza, hogy a helyi bértárgyalásokon a szociális partnerek vegyék figyelembe a vállalkozások verseny-, jövedelemtermelő és költségviselő képességét, valamint kiemelt szempontként kezeljék a foglalkoztatás biztonságát, illetve javítását.
Elutasító a szakszervezetek álláspontja is. Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke például átgondolatlan, buta javaslatnak minősítette az ötletet, amellyel a kormány beismerte, hogy a 16 százalékos adókulcs igazságtalan. A szakszervezetek számításai szerint mintegy 9 százalékos béremelésre lenne szükség az adó- és inflációs veszteségek pótlására az alsó jövedelemsávokban, amelyhez a munkavállalók 80 százaléka tartozik. Ez több száz milliárd forint.
És itt jön a következő kérdés: miért akarja a kormány a munkaadókkal megfizettetni mindazt, amit ő vett el az emberektől? Miért veri más kezével a csalánt?
Arról már nem is beszélve, hogy söprögethetne a saját háza táján is. Végül is az önök frakciója tele van polgármesterrel. Miért kell Lázár János polgármesternek Rogán Antal polgármestert megvárni ahhoz, hogy elrendelje a szükséges béremelést? Egyedül nem megy? A belvárosi Rogán-Rogán egyeztetés pedig bizonnyal bevonul a politikatörténetbe.
Ha buta döntésről van szó, a Fidesz nem poroszkál. Lázár János a lézer sebességével fogadtatta el a javaslatot frakciójával, nem ismerve a határt, a sebességhatárt. Ezt nevezi a kormány gazdaságpolitikának? A helyzet az, hogy ez politikának már sok, gazdaságnak viszont kevés.
Köszönöm szépen a figyelmüket!
Országgyűlés, 2011. február 21.
