Burány Sándor blogja

Csomagolnak

Orbán Viktor szerint sikeres a magyar gazdasági modell. Nézem a tudósításhoz mellékelt képet, a magyar kormányfő éppen ír kollégájának, Enda Kenny miniszterelnöknek beszél sikereinkről. Kellemes novemberi napsütésben állnak az Országház egyik erkélyén, én meg arra gondolok, alighanem szemébe süthetett a Nap, mi más vakíthatta el ennyire? Olvasott ez az ember számokat? Érdeklik még a tények?

Tény, hogy Orbán kormányzása alatt recesszióba süllyedt a gazdaság. Beiktatásakor még másfél százalékos volt a növekedés, most másfél százalékos a visszaesés. Normális ember ezt nem tekintheti sikernek. De akkor mire gondolt? A versenyképességre? Ebben speciel szintén romlottunk: egy év alatt tizenkét helyet csúsztunk vissza a versenyképességi rangsorban. Normális ember ezt sem tekintheti sikernek. Melyik adatra büszke Orbán? Az inflációra? Ez jelenleg 6 – 7 százalék körül van. Ez a legmagasabb pénzromlás az Európai Unióban, konkrétan ebben mi vagyunk a legrosszabbak. Ráadásul az inflációt jelentős részben épp a kormány gerjeszti. Az áfa 27 százalékosra emelése, a különadók kivetése (melyet a cégek tovább hárítanak), az aszálykárok miatti kompenzáció elégtelensége és az emiatt elszabaduló élelmiszerárak mind – mind olyan tényező, melyet közvetlenül a kormány befolyásol.

Ez lenne a siker? Normális ember ezt sem tekintheti annak és végképp nem tekintheti annak a következményeket sem. A kormány inflációgerjesztő politikája és ezzel párosuló egykulcsos adórendszere az alacsony jövedelműeket és az átlagos jövedelműeket sújtja. Ennek eredményeként, az ország többsége egyre rosszabb helyzetbe kerül. Egyre több családnak, egyedülállónak fogy el a pénze hó vége előtt, s megy mínuszba a számlája. Egyre több embernek és egyre korábban. A Magyar Nemzeti Bank számai szerint soha ekkora nem volt még a folyószámlahitel-állomány az országban. Amit pedig a rokkant emberekkel művelnek, az kimeríti a különös kegyetlenség fogalmát. A szigorítás a Fidesznél azt jelenti, hogy nem a sumákolókat szűrik ki, hanem a ténylegesen rokkant emberektől veszik el az amúgy is kevés járandóságukat a munkába állás legcsekélyebb esélye nélkül, tragikus élethelyzetek sorozatát idézve elő. Ezt tekinti Orbán sikernek?! Vagy azt, hogy az egységes európai szempontok szerint számított szegénységi mutatók terén csak három országnál állunk jobban?  Azt, hogy az egyébként is szomorú helyzeten is sikerült rontani kormányváltás óta? A szomorú végeredményű felmérés szerint a magyarok háromnegyede ma nem tudna kifizetni egy váratlan 50 ezer forintos kiadást, kétharmaduk nem engedhet meg magának évente egy egyhetes üdülést, és a nélkülözés miatt három millióan nem jutnak megfelelő mennyiségű húsételhez. Ez lenne a sikeres modell?!

Normális ember ezt nem gondolhatja komolyan. Amúgy elnézve a kormány vagy a Fidesz aktuális megmondó-emberét, az a benyomásom, hogy úgy hisznek saját szavaikban, mintha transzban lennének, sőt egyik transzállapotból a másikba esnének, nem emlékezve tegnapi mondataikra. Hol íróasztalnál ülve várják az IMF-et, hol fizetett hirdetésekben tiltakoznak nem létező követeléseik ellen. Hol azt mondják, hogy mondják meg Brüsszelben, hogy milyen számokat írjanak bele a költségvetésbe, hol azt, hogy nekünk Moszkva helyett ne dirigáljon Brüsszel. Matolcsy György június óta egymaga öt (!) különböző előrejelzést adott a jövő évi gazdasági növekedésre, azt meg alig lehet követni, hányadik megszorító csomagjánál tartunk. Csomagok jönnek, mennek, a recesszió sajnos marad.

Anyám, én nem ilyen lovat akartam - mondják most rengetegen, kiábrándultan. És nem azt szeretnék látni, hogy a kormány újabb csomagot készít. Már azt szeretnék látni, hogy ez a kormány csomagol. És elmegy.

Szokatlan bejelentésre készül Orbán Viktor a kormányülés után, derült ki a reggeli hírekből. A témát maga a miniszterelnök reklámozta a Magyar Rádió 180 perc című reggeli műsorában egy héttel azután, hogy gondolatait Belgrádban már megosztotta a világ közvéleményével. Azóta kísérlet járja be az étert, egy világcsúcs kísérlete.

" Az éves nemzeti össztermék 81 százalékáról 77 százalékra, 1345 milliárd forinttal csökken az államadósság a keddi kormányülésen bejelentendő intézkedésekkel " - nyilatkozta a kormányfő őszintén bevallván, hogy a "magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakításából származó pénzt fordítja a kormány az államadósság csökkentésére". Orbántól azt is első kézből tudhattuk meg, hogy a csökkentés mértéke legjobb tudása szerint világrekord. Mi meg itt állunk és figyelünk, hogy a tőlünk lenyúlt pénzből kiteleik-e egy csúcskísérletre való.

Nem áll módomban gyors, az egész világra kiterjedő kutakodásba fogni, de a hazai adatoknak rövid idő alatt utána lehet járni, itt van például a GKI elemzése e tárgykörben. Ebből kiderül, hogy a miniszterelnök ezúttal sem vett vissza az arcából, az általa vizionált 4 százalékpontos csökkentés még csak nem is magyar rekord. 1994 és 1997 között az államadósság mértéke a GDP 90 százalékáról 62 százalékra csökkent, az évi átlagos csökkenés 9 százalékpont volt, több mint duplája annak, amire most Orbán oly büszke. A Horn- Bokros tandem összehasonlíthatatlanul eredményesebb volt, mint az Orbán -Matolcsy páros. Ha az adósságcsökkentés összetevőit nézzük, a módszerek között két különbségre bukkanunk. Az első : míg a Horn kormány az adósság egyszeri, nagy csökkentésére az állami vagyon értékesítésével teremtett forrást, addig Orbánék három millió ember vagyonának államosításával akarják ugyanezt elérni. ( Ráadásul az államosítást gyakorlatilag kártalanítás nélkül hajtják végre, a kifizetendő hozam csak töredéke a lenyúlt tőkének. )

A Második különbség: Bokros Hornnal a háta mögött szigorúan kézben tartotta az államháztartás folyamatait, ez Matolcsyról, a mai miniszterelnök jobbkezéről egyáltalán nem mondható el. Az idei hiány - mint az egy másik tanulmányból kiderül - a magán-nyugdíjpénztári vagyon államosítása nélkül 7 százalékra rúgna. Hogy még világosabban fogalmazzak: az államadósságot a hiány hizlalja legjobban, így ha a tőlünk elvett pénz nem lenne, Orbánék nem csökkentenék, hanem növelnék az államadósságot.

A csúcskísérlet tehát nem sikerült, legalábbis az államadósság terén. Nagyot mondásban viszont lehet még belőle júniusi csúcs ( bár Szijjártót sosem szabad alábecsülni ). Orbánnak még saját eddigi rekordját sem sikerült megdöntenie. Hazudott már ennél nagyobbat is.

Elnök Úr!

Tisztelt Ház!

Pedig olyan jól kezdődött minden! Tavaly júliusban a Fidesz frakcióvezetője, Lázár János kijelölte a határokat, egyebek mellett leszögezte: a Fidesz és a KDNP frakciószövetsége soha, semmilyen körülmények között nem fog olyan törvényeket támogatni, amelyek megsarcolják a kispénzű embereket, legyen olyan a gazdaságpolitika, ahol csak azok viselik a terheket, akiknél van pénz.

Hát, jelentem, ezt jól elszúrták.

Épp egy hete észlelte Orbán Viktor miniszterelnök, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanácsban kötött megállapodás ellenére - idézem -: "Számos helyről érkeztek hírek a kormányhoz arról, hogy az új adórendszer következtében a piacon, a magángazdaságban bércsökkentést tapasztaltak. Ezt a helyzetet nem fogadhatjuk el." Az utolsó mondattal maradéktalanul egyetértek.

Van azonban néhány, megválaszolásra váró kérdés.

Rögtön az első: akkor miért csinálták? Miért vezettek be olyan adótörvényt, ahol azok járnak jól, akik többet keresnek, mint 300 ezer forint? Ellentétben az ígéretekkel, önök olyan törvényt támogattak, ahol azok viselik a terheket, akiknél nincs pénz, és nem csupán a magángazdaságban, hanem bizony a közszférában is.

Végül is nem kell csodálkozni azon, hogy a kormány nem tudja, mit csinál. Itt van rögtön Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője, aki csak a vagyonnyilatkozata leadásakor észlelte, hogy jócskán beverte a fejét a bérplafonba, mivel hónapok óta 2,2 millió forintot keres. Nem tűnt fel neki. És nem is tartja pofátlanságnak. Hát csoda, hogy nem tudják, 2 millió 700 ezer munkavállaló pénze hogy alakult?

És itt érkeztünk el a második kérdéshez: mit csinál egy kormány, ha nagy sokára miniszterelnöke észreveszi, hogy olyan adópolitikát folytat, ami elvesz a kispénzű emberektől, hogy több százezer forintot adjon azoknak, akik észre sem veszik, hogy milyen sokat keresnek? Az ember azt hinné, hogy ilyenkor a kormány átdolgozza az adórendszert, és igazságossá teszi úgy, ahogy ezt az MSZP javasolta.

A mi kormányunk azonban nem ilyen. A mi kormányunk ilyenkor szól Rogán Antalnak, hogy nincs-e véletlenül egy akciócsoportja. Vanni persze van, csakhogy mi végre - kérdezték azonnal az Országos Érdekegyeztető Tanács munkaadói és munkavállalói oldalának képviselői.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára kifejtette, hogy a 4-6 százalékos béremelés csak egy ajánlás, amelynek csak különböző peremfeltételek esetén van létjogosultsága. Ő, ellentétben a kormánnyal, pontosan tudta, mit írt alá. A megállapodás tartalmazza, hogy a helyi bértárgyalásokon a szociális partnerek vegyék figyelembe a vállalkozások verseny-, jövedelemtermelő és költségviselő képességét, valamint kiemelt szempontként kezeljék a foglalkoztatás biztonságát, illetve javítását.

Elutasító a szakszervezetek álláspontja is. Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke például átgondolatlan, buta javaslatnak minősítette az ötletet, amellyel a kormány beismerte, hogy a 16 százalékos adókulcs igazságtalan. A szakszervezetek számításai szerint mintegy 9 százalékos béremelésre lenne szükség az adó- és inflációs veszteségek pótlására az alsó jövedelemsávokban, amelyhez a munkavállalók 80 százaléka tartozik. Ez több száz milliárd forint.

És itt jön a következő kérdés: miért akarja a kormány a munkaadókkal megfizettetni mindazt, amit ő vett el az emberektől? Miért veri más kezével a csalánt?

Arról már nem is beszélve, hogy söprögethetne a saját háza táján is. Végül is az önök frakciója tele van polgármesterrel. Miért kell Lázár János polgármesternek Rogán Antal polgármestert megvárni ahhoz, hogy elrendelje a szükséges béremelést? Egyedül nem megy? A belvárosi Rogán-Rogán egyeztetés pedig bizonnyal bevonul a politikatörténetbe.

Ha buta döntésről van szó, a Fidesz nem poroszkál. Lázár János a lézer sebességével fogadtatta el a javaslatot frakciójával, nem ismerve a határt, a sebességhatárt. Ezt nevezi a kormány gazdaságpolitikának? A helyzet az, hogy ez politikának már sok, gazdaságnak viszont kevés.

Köszönöm szépen a figyelmüket!

Országgyűlés, 2011. február 21.

Orbán Viktor házhoz ment a pofonért. Nehéz megmondani, hogy mi okozta a strasbourgi fiaskót, de tény, Orbán Viktor nagyon régen szerepelt le ennyire. Lehet, hogy túlságosan is hozzászokott a parlament erőviszonyaihoz, a magyarországi médiaviszonyokhoz, de itt most ösztönei cserben hagyták. Valószínűleg egyszerűen nem tudta, hogy hol van.

Magabiztosan kezdte és nem is volt baj, amíg nem szembesült az ellenérvekkel. Már az önmagában érdekes volt, hogy több fideszes nagyágyú távol tartotta magát a vitától. Nem volt ott a közelmúlt kedvence, Pelczné Gál Ildikó sem, de a távolabbi múlt szövetségesei közül hiányzott Szájer József, Áder János és Deutch Tamás is. Ez akkor is feltünő, ha tudjuk, hogy a hazai politikai előélet odakint semmire nem jogosít fel. Akármilyen furcsa, Brüsszelben sokkal nagyobb neve van a magát ügyesen bedolgozó Jároka Líviának, mint a Fazakas Szabolcs elleni otromba támadásával minden fontos klubból kiiratkozó Deutch Tamásnak, vagy a magát semmilyen klubba be nem dolgozó Áder Jánosnak.

Ha Orbánnak lett volna rá füle, akkor Martin Schulz (a szocdemek frakcióvezetője) hozzászólásából kihallhatta volna, hogy most nem otthon van. Orbán, bár szemmel láthatóan kényszeredetten, de maga is megtapsolta Horn Gyula méltatását, de nem vette észre, hogy a médiatörvény ügyében csapdába került: mikor bevállalta, hogy ha kell, módosíttatja a médiatörvényt, azzal elismerte, hogy nem belügyről, hanem európai ügyről van szó. Ezt a magas labdát Martin Schulz természetesen lecsapta. "Ezért aggódunk mi, európaiak, ezen törvény miatt." - mondta a frakcióvezető és valószínűleg ez volt a kegyelemdöfés. Az már csak hab volt a tortán, hogy az ízig-vérig európai szocdem azt is szóvá tette, mi értelme van a szimbólikus politizálás kedvéért elővenni a múltból egy térképet, amely az 1848-as határok között ábrázolja Magyarországot. Mint a későbbiekben látni fogjuk, pedig éppen Orbán lesz az, aki számon kéri Európán, hogy miért él annyira a múltban. De haladjunk időrendi sorrendben. Jöjjön először Martin Schulz felszólalása, azzal a megjegyzéssel, hogy a szinkrontolmácsolás nem tekinthető hivatalos jegyzőkönyvnek.

A sort Daniel Cohn-Bendit folytatta. A zöldek frakcióvezetője és fenegyereke előljáróban felidézte gyermekkori emlékeit Magyarországról, arról, hogy sírt, amikor 1954-ben Puskásék kikaptak a vb döntőben és hogy milyen élmény volt bátyjával kéz a kézben tüntetni 1956-ban melletünk (a saját hazájában). Nem rejtette azonban véka alá, hogy ma "Orbán úr azon az úton halad, hogy egy európai Chavez legyen, aki nem érti a demokrácia lényegét." Leszögezte: az erős európa szlogen jó, feltéve hogy európa szavahihető. Mint mondta, a húsz évvel ezelőtti Orbán ezt tudta, a mai viszont már nem.

Fontos, de sajnos tökéletesen súlytalan mondatokat mondott a felszólaló Bokros Lajos is, a megkopott fényű magyar képviselő kifejtette: "Magyarország itthon van európában, méltó az elnökségre. De vajon a magyar kormány itthon van-e? Méltó-e a tisztségre?" Nem lehet rekonstruálni a pillanatot, hogy Orbánnál mikor szakadt el a cérna, mikor gurultak el gyógyszerei, mikor hagyta tökéletesen cserben realitásérzéke? Talán azt hitte, hogy itt is működni fog a fidesz kedvenc technikája: amit pirulás és szemrebbenés nélkül sokszor mondunk, arról előbb-utóbb azt fogják hinni, hogy igaz. Csakhogy itt nem hívhatta segítségül a papagájkommandót, saját retorikai képességére kellett hagyatkoznia.

Az meg egyenlő volt a nullával.

Orbán már azzal vétett az illemszabályok ellen, hogy azt gondolta, két sapkája van: egy magyar miniszterelnökként, egy pedig az unió soros elnökeként. Olyan itt nincs, hogy hol az egyik sapkámat teszem fel, hol a másikat. Brüsszel felől nézve soros elnökként egy sapkája van és magánügy, hogy Magyarországon miniszterelnök. Vagy fordítva, ha ő a Magyar Köztársaság miniszterelnökeként szólal fel, akkor nem beszélhet az unió nevében. Az egyedül Karinthy Frigyesnek sikerült, neki is csak álmában, hogy "két macska volt és játszott egymással". Az már sokkal durvább volt, hogy a már számtalanszor kifigurázott formáját hozta: nézte magát a tükörben, megállapította, hogy a "szemem az anyámé, az orrom az apámé, az állam, nos az állam Én vagyok". Európában demokrata nem azonosítja magát a néppel, mint ahogy a magyar nép sem azonosítja magát Orbánnal. Ez olyan, mint díszebéd közben szellenteni. Hangosan. Aztán csodálkozni, hogy fintorognak. A magyar miniszterelnök valószínűleg nem számolt azzal, hogy mások a játékszabályok, ha nem Kövér László elnököl. Itt viszont viszontválasz illette meg először Martin Schulz-ot.

Természetesen Daniel Cohn-Bendit is reagált. Szenvedélyes hozzászólása a szinkrontolmács számára itt-ott követhetetlennek bizonyult, ezért záró gondolatát a galamus.hu szerzőinek jóvoltából most szó szerint idézem:

"Amikor ő (Orbán Viktor) itt azt állítja, hogy mi bármit is mondtunk volna a magyar nép ellen, ez maga a nacionalista populizmus, mert nem akar a dolog tartalmáról vitatkozni, nem akar vitába szállni a másikkal. Ön meghívott minket ebédelni, Orbán úr, de elvette minden étvágyamat, nem eszem együtt Önnel."

 Hogy ebéd közben Orbán Viktor végül elengedte-e magát, vagy sem, arról nincs információnk.

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Visszatérünk az előre bejelentett felszólalók köréhez. Felszólalásra következik Burány Sándor, az MSZP képviselője; őt követi majd Horváth Zsolt. Képviselő úr, öné a szó.

BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Három szempontból szeretném elemezni a benyújtott költségvetési törvényjavaslatot: közgazdasági szempontból, társadalmi hatását tekintve és harmadszor jogi megalapozottságát tekintve.

Nos, ha az első szemponttal kezdem, és közgazdasági szempontból vizsgálom ezt a költségvetést, akkor meg kell állapítanom, hogy közgazdasági szempontból ez a költségvetés egy felelőtlen költségvetés. Felelőtlen költségvetés, mert úgy oldja meg a pénzügyi egyensúlyt, hogy a kiadásokon erőteljes és tartós lefaragást hajt végre, és ezt olyan bevételekkel pótolja, amelyek a végtelenségig nem folytathatók, néhány év múlva ezeknek a bevételeknek a forrásai kimerülnek. Magyarán, azt a lyukat, amit az adócsökkentéssel, a legmagasabb jövedelműek adójának csökkentésével ütöttek a költségvetésben, és ez egy tartós lyuk lesz 2011-ben, 2012-ben, 2013-ban, és folytathatnám az idősort, olyan bevételekkel ellensúlyozzák, amelyek néhány év múlva már nem szedhetők be, akkor sem, ha a kormány ezt tervezné. Akár a különadókat tekintjük, akár a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások elvételét, ezek a bevételi források idővel kiapadnak, viszont marad az a tartós lyuk, amelyet az adóbevételek lefaragásával ütöttek a költségvetésen, és még egyszer mondom, úgy, hogy a legmagasabb jövedelműeknek kedveztek ezzel a lépéssel. Közgazdasági szempontból tehát a benyújtott költségvetési javaslat felelőtlen.

De nézzük, hogy milyen társadalmi hatását tekintve! Nos, azt kell mondanom önöknek, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy társadalmi hatását tekintve ez a költségvetés igazságtalan. Mélyen igazságtalan! Ez egy olyan költségvetés, amely a hozzá kapcsolódó adótörvényekkel együtt a legkisebb jövedelmű munkavállalók bevételeit, otthoni bevételeit, háztartási bevételeit kurtítja, adóterheit növeli, miközben a legmagasabb jövedelmű munkavállalók terheit nagymértékben csökkenti, milliós jövedelmek fölött, ha netán nagycsaládos, jól kereső emberről van szó, havonta több százezer forint marad a család kasszájában, miközben nagyon sokan élnek ebben az országban minimálbérből. Egyetlen ember adóit csökkenti havonta olyan összeggel, amely jövedelmekről egy minimálbért kereső ember még csak álmodni sem tud. Meg kell mondanom önöknek, nemcsak az az igazságtalan, hogy ilyen mértékű erőforrást fordítanak a legmagasabb jövedelműek adócsökkentésére, hanem az is mélyen igazságtalan, hogy a kis keresetű emberektől pedig elvesznek. Ráadásul egy olyan családtámogatási rendszert vezetnek be, amelynek teljes kedvezményét a legalacsonyabb keresetű családfenntartók nem tudják igénybe venni.

Éppen ezért javasolta az MSZP-frakció önöknek alternatívaként, hogy egy úgynevezett negatív adóval kellene korrigálni a benyújtott javaslatokat. Ez a konstrukció lehetővé tenné, hogy azok az alacsony keresetű munkavállalók, akik nem tudják igénybe venni a gyermekkedvezményt teljes mértékben, a különbözetet a költségvetéstől visszakaphassák, ezzel biztosítva azt, hogy a Magyar Köztársaságban két gyermek között ne tegyünk a családtámogatás tekintetében különbséget aszerint, hogy a szülők mennyit keresnek. Pontosabban, ha már különbséget teszünk, akkor ne úgy tegyünk közöttük különbséget, hogy minél nagyobb keresetű valaki, annál nagyobb segítséget kap az államtól. Ez a felfogás társadalmi szempontból mélyen igazságtalan, erre több hozzászóló, többek között Lendvai Ildikó képviselőtársam is felhívta a figyelmet.

Ha nézzük a harmadik szempontot, a jogi megalapozottságot, akkor azt kell mondanom önöknek, ez sem újdonság, hogy a benyújtott költségvetési törvényjavaslat alkotmányos alapjogokat sért. Hadd idézzek ide egy olyan alkotmányos alapjogot, mint a tulajdon és a magántulajdon védelmét, mondhatnám, szentségét. Önök ebben a költségvetési törvényjavaslatban több mint 500 milliárd forintot javasolnak elkölteni hárommillió ember megtakarításaiból. Azzal, hogy meg kívánják szüntetni a magán-nyugdíjbiztosító intézeteket, azzal, hogy az ott felhalmozott megtakarításokat, a munkavállalók pénzét, megtakarításait - nem a bankok pénze ez, a munkavállalók pénze és megtakarítása - besöprik a költségvetésbe; az embereknek, akiktől ilyen módon a pénzt elveszik, amikor visszalépnek az állami nyugdíjrendszerbe, semmilyen kárpótlást nem terveznek önök nyújtani ezért cserébe - nos, ezeknek az embereknek a pénzéből terveznek több mint 500 milliárd forintot elkölteni ebben a költségvetésben.

A rendszerváltás egyik alkotmányos vívmánya volt az alapjogok bevezetése, köztük a magántulajdon védelme. Alkotmányos alapelv, hogy csak rendkívüli helyzetben lehet államosítani bármilyen magántulajdont, és csakis méltányos kártalanítás mellett. Erről, hölgyeim és uraim, ebben az esetben szó nincs. Azok az emberek, akik megtévesztve, az önök által diktált kényszertől vezérelve visszalépnek az állami nyugdíjrendszerbe, semmilyen kárpótlást nem kapnak abból a fejenként átlagosan közel 1 millió forintos megtakarításból, amit eddig a fizetésükből vontak, és amely eddig az ő magánszámlájukon gyűlt össze. A magántulajdon ilyen mértékű semmibevétele nemcsak erkölcstelen, hanem alkotmányos alapjogokat sért.

Mindezek miatt tehát azt tudjuk mondani mi, szocialisták, hogy egy közgazdasági szempontból felelőtlen, társadalmi hatását tekintve igazságtalan, jogi megalapozottságát tekintve pedig alkotmányos alapjogokat sértő költségvetési törvényjavaslatot semmiképpen nem tudunk támogatni.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

Lázár János arcát sokáig nem lehet majd elfelejteni. Az Alkotmánybíróságról beszélt a kamerába, és kurtán közölte: szűkíteni fogják azonmód az intézmény hatáskörét, és igen, ez azt is jelenti, annyi az MSZP népszavazási kezdeményezésének is. Na. Azt mégsem mondhatta a taláros testület vétójára: Lefejellek köcsög!

Most, hogy a nép úgy tűnik nem fog tudni népszavazni arról ami hárommillió választót közvetlenül érint, vázoljuk sebtében mi a nagy helyzet ezzel. Először is nézzük meg az első lépcsőt, azt, hogy a Fidesz elvesz havonta és fejenként hárommillió embertől ( a munkavállalók többségétől ! ) tízezer forintot. Mindezt 14 hónapon keresztül. Meg tudom állni röhögés nélkül, hogy mindezt az a párt teszi, amelyik 14. havi nyugdíjat ígért a szépkorúaknak, azoknak akiket egymás között csak nyuggereknek hívnak. Erre már ugyan ki emlékszik, de a tizennégyes szám úgy látszik még rémlik nekik, igaz nem ad, hanem lop. És, ha már lop, akkor rögtön durván 420 milliárd forintot nyúl le a dolgozó magyar néptől. Kicsire nem ad. De miért lopás ez, ha az állam annyira vigyáz ránk, hogy még Selmeczi Gabriellát is kirendelte a védelmünkre? Selmeczivel amúgy nincs nagy baj, a kiflimet is megosztanám vele, az a baj, hogy a Fidesz megnyilvánulásaiból világosan kitűnik: ezt a pénzt többé nem látjuk.

Kiszivárogtatott hírek szerint a kormány ugyan gőzerővel serénykedik az egyéni számlák kidolgozásán az állami nyugdíjrendszer keretén belül, de jó, ha tudjuk: ez lópikulát sem ér. Azért nem ér semmit, mert amikor szükségünk lenne az egyéni számlánkon jóváírt összegre, pont az fog hiányozni belőle, amit most elvesznek: a pénz. Arra jó lesz persze, hogy tudjuk mennyi járna, de járni csak a szánk fog. Egy mai pályakezdő negyven év múlva hivatkozhat majd Selmeczire, rosszabb esetben Szíjjártóra, de ki emlékszik akkor már rájuk? És mennyit fog érni a szavuk? ( Egyáltalán: ma mennyit ér? ) A ma pályakezdőjének negyven év múlva annyi nyugdíja lesz, amennyire az akkori államnak telik. Elég megnézni, hogy nyugdíjügyben a szabályozás mennyit változott az elmúlt tizenhárom évben  a különböző kormányok alatt, hogy belássuk: az állami garancia Fidesz nélkül sem ér sokat, a Fidesszel pedig biztosan kevesebbet ér.

Orbánék azonban nem álltak meg félúton, második lépcsőben betámadták a magánnyugdíjpénztárakat is. Kicsinykét emelték a tétet: úgy néhány  ezer milliárddal (!). Valójában erre fáj a foguk, ennyi pénz minden gondjukat megoldja. Azzal, hogy az állami rendszerbe akarják visszacsábítani a munkavállalókat, azzal ráteszik a kezüket erre az irdatlan mennyiségű pénzre.

A  mi pénzünkre, hárommillió sorstársam pénzére. Ez most cca. 2700 milliárd forint, és nem virtuális pénz, mint a svéd modellben. Valódi, örökölhető megtakarítás. Az most mindegy, hogy a Fidesz avisszaáramló pénzből az államadósságot csökkenti. Helyes cél sem szentesítheti az eszközt: az államosítást. Pontosítok: a kártalanítás nélküli államosítást, mert erről van szó. És az egészben ez a legnagyobb szemétség. A Fidesz ( legalábbis a mai ) harminc – negyven év múlva már sehol sem lesz, visszafizetni nem ő fog, ha egyáltalán maradna pénz a visszafizetésre. De mint láttuk, nem fog. A kötelező magánnyugdíj-pénztári rendszert pont az a felismerés hozta létre, hogy ha nem kezdünk el most takarékoskodni, akkor biztosan nem lesz harminc – negyven év múlva normális mértékű nyugdíjra pénz. Ezért volt ( lenne ) érdemes vállalni a nagyobb államháztartási hiányt: a következő nemzedékért. De ezt a nemzedéket Orbánék most cserbenhagyják. Nem elvi okokból, hanem a pénzért. Kisemmizik őket, aztán azt mondják: csináljatok, amit akartok. Ezt hívja a Fidesz szabadságnak.

Ezt azért sokan nem gondolták volna. Oszkó Péter is belátta: tévedett. Mit mondhatott volna? Úriember ilyet nem mond: Lefejellek köcsög!

Ipkovich György képviselőtársam előtt ülök a Parlamentben, s Juhász Ferenctől (a költőtől) tudom, hogy a babonák napja van, csütörtök: amikor a legnehezebb. Matolcsy Györgynek se lehetett könnyű. Épp a Gazdasági és Szociális Tanács ülésén vett részt és mondania kellett valami értelmeset. A miniszter azonban más utat választott.

Először is, most, hogy az IMF dolgavégezetlenül hazautazott, még utánuk szólt, hogy van ám nekünk többlethiányunk, tesók között is 280 milliárd forint, az IMF jobb, ha tőle tudja, hogy "elnézte" az idei költségvetést, és mindezt nem látta. E ponton ismét Juhász Ferencet (a költőt) kell idéznem: "Jaj, emberek!"

Ennyi aznapra mindenkinek elég lett volna, de nem úgy Matolcsynak, aki még ezt is képes volt tetézni, és szükségesnek tartotta hangsúlyozni: "Magyarország elindult a pénzügyi függetlenség felé." Ez volt az a pillanat, amikor az országos tisztifőorvosnak haladéktalanul el kellett volna rendelnie a harmadfokú hőségriadót, szembesülve a nyilvánvaló ténnyel: a nemzetgazdasági miniszter munka közben hőgutát kapott.

"Eszement állítás." - reagált a hírre Békesi László, volt pénzügyminiszter, hozzátéve: érthetetlen mire gondolt Matolcsy azzal a kijelentésével, hogy ez bővíti Magyarország mozgásterét. Igaz Békesi nem ül itt a Parlamentben (sajnos) és így nem tudhatja, hogy ma 56. napja dolgozik az új kormány, s nem hallhatta Orbán Viktort élőben. Így nem keltette fel a figyelmét "a magyar politika európai léptékű, mélyreható átalakulása és megújulása." Békesi azt sem hallhatta a miniszterelnöktől, hogy az ideológiai kérdések oda kerültek, ahová valók, az elméleti ügyek osztályára, a filozófusok asztalára. Orbán kijelentette: "Az ideológiák helyét a politikában Európa-szerte a józan ész foglalta el." Nos Európában lehet, de a saját kormányában nem, ott a józan ész kivette rendes évi szabadságát, elutazott, itthagyva egyedül szegény Matolcsyt.

Egy olyan országban, ahol az állam, a vállalkozások és az emberek külön-külön és együtt is el vannak adósodva, függetlenségnek hívni azt, hogy a kormány otrombasága miatt magunkra maradtunk nehéz helyzetünkben, minimum értelmező szótárért kiált, de jó ha szólunk az orvosnak is.

Ipkovich György képviselőtársam közben az ülésteremben elmeséli, hogy mikor katona volt Szabó őrmester így szólt a példás rendben felsorakozó alegységhez: "Egység az amiben állnak, kétség az, amibe esnek!"  Mi azonban ne essünk kétségbe a Nemzeti Együttműködés új fordulatától, és inkább szurkoljunk. Hátha sikerül.

SZURKOLJUNK!

Lázár János hétfőn nekiveselkedett, és nekiment Orbán Viktor kormányának. Eddig abban a hitben leledztem, hogy János Viktor két jó barát, dwa bratanki, mint a lengyel  magyar egykor és ma. De nem.Azért mindennek van határa, még a frakcióvezető és a kormányfő barátságának is, és ez a határ: a gatya.

Igen, Geszti után szabadon:  nagy bajban vagyunk és kisgatyában, ezt már Lázár is látja, ennek hatására imigyen szólt: " Nem fogjuk támogatni azokat a kormányzati előterjesztéseket, amelyek a gatyára vetkőztetett magyar társadalom újabb megsarcolását jelentik [Taps]. " Tökös. Ezt a mondatot még sokat fogjuk idézni.

Nekem persze egyszerűbbnek tűnne eleve nem készíteni ilyen előterjesztéseket , hogy aztán az Orbán vezette kormányt jól leszavazza a Lázár vezette frakció, de végül is beleillik a Nemzeti Együttműködés szép új rendszerébe. Miközben egyetértés van köztük, hogy "megkorlátozzák" az "offshore cégezőket", Orbán 29 pontjának eredeti formájában lőttek. Lázár ugyanis egyebek mellett leszögezte: "a Fidesz és a KDNP frakció szövetsége soha semmilyen körülmények között nem fog olyan törvényeket támogatni ebben a házban, amely megsarcolja a kispénzű embereket. " Mi következik ebből?

Az adójóváírás "kivezetése" - ahogy Orbán szépen átkeresztelte az adóemelést - megy a levesbe. Mert, hogy Orbán javaslata durván tizennégyezret vesz ki a legkevesebbet keresők zsebéből havonta, és ezt, mint látjuk a tökös Lázár nem szenvedheti. Sőt, még ennél is tovább ment: ".... legyen olyan gazdaságpolitika, ahol azok viselik a terheket, akiknél van pénz. "

Ha ez komoly, ugrott az egységes 16 %-os adó is, ami alapján egy államtitkár havi 140.000- rel vihetne többet haza ( kalkulátor itt ). Sőt az ún. kis adók között marad a luxusautó, helikopter, repülő, yacht után fizetendő különadó is, hadd viselje a terhet az, akinél van pénz.

Így egy oligarcha és portásának adóbevallása mégsem fér el egy söralátéten, egyiknek marad a különadó-rubrika, másiknak a kedvezmény-rubrika. Szóval Orbán nehéz napok elé néz, ha Lázár és ő is igazat beszéltek. Persze van más eshetőség is. Az, hogy hazudtak.

Gatya dal: